Emlő ultrahang
35 éves kor alatt a női emlő dús mirigyállománya a hagyományos röntgen mammográfia számára csak korlátozottan vizsgálható. Ebben az életkorban egy tapintható elváltozásról ultrahang vizsgálattal eldönthető, hogy folyadéktartalmú (ciszta), vagy szöveti szerkezetet mutat, hogy egymagában, vagy többedmagával van jelen. Az eredmény ismeretében döntünk arról, hogy kontroll, mintavétel, illetve további vizsgálatok szükségesek-e? A nagy feloldóképességű vizsgálófej segítségével megállapíthatóak a tejutak tágulatai, a mirigyállomány gyulladásos folyamatai is.
35 év felett az UH. vizsgálat önmagában elégtelen a pontos véleményalkotáshoz, az esetleges rosszindulatú folyamat biztos felismeréséhez. Emiatt (néhány kivételtől eltekintve) kizárólag rtg-mammográfia kiegészítéseként alkalmazzuk.
A vizsgálat része a kétoldali hónaljárok, a kulcscsont feletti és alatti területek, valamint a szegycsont környezetének a vizsgálata is, melynek során megnagyobbodott, kóros nyirokcsomókat lehet felismerni.
A vizsgálatra legcélszerűbb időpont a menses első napját követő 10 nap bármelyike